Kapcsolódj Velem !

Levelek egy Gyönyör Dákinitől

PadmaShri Shakti

PadmaShri Shakti

Írásaim ,Audió anyagaim nem tudományos munkák, hanem ,tiszta ,tapasztalati élmények ! Személyes küldetésem ,hogy boldogabbá ,jobbá legyen a Világ ,hogy gyönyörös legyen a Te életed is ! Misszióm ,hogy Tisztán és Őszintén éljük a Tudatos Intimitást és a Velem való személyes találkozás után másként tekints Magadra és a téged körülvevő Világra !
Az a célom ,hogy visszaadjam a Gyönyörödet ,hogy társad legyek és az inspiráló segítőd !
Szerelmese vagyok annak amit csinálok ... Hálás vagyok érte , hogy az Álmom az Életem ...És Misszióm,hogy a Te életed is Gyönyörteljes és Boldog legyen ... Tarts Velem ! ...én megteszek érted mindent ...ezért jött létre ez az oldal is ...és születnek meg a Élmény Programok ,Cikkek ,Írások....Áldott vagyok , hogy a szerető áramlást amiben ringatózom a 'munkámnak, nevezhetem...Kívánom neked aki e sorokat olvasod , hogy legyél áldott ,boldog , fényben fürdő teljesség ....

PapNő Mesék ...

A Szerelem Templomának selymes terébe hívlak. Abba a szentélybe, ami oly puhán itat át bujasággal, a bujaság édes cseppjeivel, hogy megrészegülök tőle ... Én a Templom mesélője vagyok. Aki látta, érezte és átélte a szentséges egyesülés áldott rezgéseit és az, aki találkozott a Gyönyörgyógyító Papnők valamennyi nemzetségével. Én Padma most mesélek Neked! Hunyd be a szemed, és gyere velem! Érkezz meg ide, ebbe a szépséges végeláthatatlan kertbe! Lásd és érezd a virágok színeit! és Engedd, hogy az illatuk megcirógassa az orrodat, hogy az üzenete eljusson egészen mélyen benned… oda, ahol kinyílik a kapu a Szerelem Szentélyére...

Padma

Adilaksmi egészen lassan tért vissza ebből a hihetetlen állapotból. Először úgy érezte nem lélegzett – nagyon hosszú ideig. És most hirtelen, mint aki a tengermélyi gyöngyöt halászta s hosszú út után végre felbukott a víz felé, mélyen hosszan és gyorsan lélegzett. Elkezdte érezni a testét a fizikáját, a nehézségét. Kibontakoztak a környezetben lévő illatok. És érezte, hogy a fizikai testében van. 

Néhányszor még mindig finom pici kisülések jelezték, hogy valami egészen nagy dolog történt a testében. Akarattalan mozgások, áramlások. Olyan érdekes érzése volt, mintha érezné valamennyi csakrát, csokrát, energiaközpontját, ahogy körkörösen mozognak elől és hátul is. Aztán lassan azt érezte, hogy ki kell nyitnia a szemét. Vett egy mély lélegzetet… és kinyitotta a szemét. Bárányfelhős volt az ég… Gyönyörű… A nap erősen sütött, bár már a delelőn túlhaladt. Kinyújtotta a kezét és érezte, ahogy megérinti a füvet. Egészen új érzés volt. Kifinomodtak az ujjbegyein az érzékelés idegei. És a levegő is olyan friss volt, és más. Érezte az illatokat, mintha minden illatot egyszerre érzett volna. Érezte, hogy készül az ebéd, és a finom fűszeres illatok keverednek a zöldségekkel. Érezte a nem olyan messze alázúduló finom vízpermet illatát. És olyan volt, mintha a bőrén érezte volna magát a vízpermetet is… és annak hűsét… ahogy megsimogatja feltüzelt testét. Érezte a közeli fűszernövények finoman simogató buja illatát. A kert virágainak és gyümölcseinek finoman együtt táncoló puha érzését. 

Olyan volt mintha egy új világba csöppent volna. Mert ahogy elkezdett felülni megváltoztak a színek is, egészen máshogy érzékelte. Úgy érezte, mintha minden színesebb lenne. Erősebbek lennének a kontúrok. És a színek igazi harsány megtelt színek lennének. 

Lassan felült és szembefordult Mesterével, aki lótuszülésben, csukott szemmel szinte meditatív állapotban ült. De amikor Adilaksmi felült kinyitotta a szemét és mosolygott. Hálás volt ennek a Férfinak. És úgy érezte, hogy most megint megértett valami nagyon fontos dolgot. Megértette az előző estét, és mindazt, ami történt. Amikor megérezzük, hogy valakiből az a finom megmagyarázhatatlan energia árad, áramlik, amire mi rá tudunk csatlakozni, akkor a vágyunk feltámad, és akár olyan helyre is vihet saját magunkban, ami lefelé induló spirálba fut. De ha tudatosak vagyunk, ha kellőképpen jelenléttel vagyunk a pillanatban, akkor fölfelé fog indulni az a spirál. Emelkedni fog és egyre többek leszünk tőle. Nem kell hajszolni és nem a másiktól kell elvárni, vagy hinni azt, hogy a másik fog majd felvinni arra a hegycsúcsra. 

Hiszen a gyönyör az mindenkié saját magáé. Megszületett benne az a mondat is, hogy a gyönyöröm az enyém. És az a mély érzés, hogy ez mindenkire igaz. Mindenkinek egyenként külön – külön saját gyönyöre van. Amiért bizony ő a felelős. Nem várhatja el senkitől, és mástól, hogy az ő gyönyöre több, jobb vagy csodásabb legyen. Hiszen nem tud több, jobb vagy csodásabb lenni nála. Mindenki maga a gyönyörének a kulcsa. Igen. Fontos az, aki a másik. A másik Isten. Ő abban tud partner lenni, hogy közösen emelkedjünk, hogy tanuljunk. Hogy többek legyünk. Hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Hogy el tudjuk engedni a tudatunknak azon ragaszkodó részeit, amikre egyáltalán nincs szükségünk. És a másik által valóban többek leszünk. De a gyönyörért nem ő a felelős. Igen, ezt most megtanulta. Hiszen semmi nem történt csak lélegzett és energiákat áramoltatott magában. Mégis olyan élményben volt része, amit eddig még soha nem érzett. Különös volt ez az érzés és ez a felismerés. És az is, hogy ez a Drága Mester milyen rövid idő alatt mennyi mindenre tanította meg. Milyen mélyen, és milyen tudatosan és pontosan érzi őt. És adja neki szinte pillanatról pillanatra a tanítás energiáját. 

Most átsuhant a tudatán, hogy ó vajon ő is tud-e majd így tanítani? A jelenlétével, a viselkedésével. Eddig úgy gondolt a tanításra, hogy ül majd középen, vagy valamilyen pulpituson és magyaráz. Elmagyarázza mindazt, amit tud. De már látta, hogy nem… A tanítás lényege az életben van. Abban, hogy bizonyos helyzetekre, bizonyos információkra hogyan reagál a másik. Hogyan viselkedik, hogyan figyel, hogyan szeret. És sokszor a szavakon túl van a tanítás. És igen az alkonyati nyelv… elég erőteljesen megjelenik. Olyan volt mintha Adilaksmi megvilágosodott volna egy csomó eddig árnyékban lévő részre. 

Lassan lélegzett és lassan kezdett megnyugodni. Nézte a Mesterét, aki nézte őt. Különös érzés volt, hogy most nem izgalmat érzett, hanem egy mély békét. És egy nagyon mély feltétel nélküli belső szeretetet. Azt érezte, ha valamiért most a halál angyala leszállna, akkor is teljes volt az élete, és mindent megkapott, amit meg kellett kapnia. Megható volt ez az érzet. Könny szökött a szemébe. Persze ezek a megvilágosodás és a boldogság könnyei voltak. A mély értelem könnyei, a tudatosodás könnyei. Mert közben mosolygott, és olyan volt minthogyha mindaz ami a fejében járt finom csillámként átáramlott volna Mestere fejébe. Mintha ő mindent értett volna vagy tudott volna. 

Milyen érdekes ez. Milyen érdekes, hogy az időt is el kell felejteni, nincs jelentősége, hogy a másik felünk, a másik Isten, akivel szerelmeskedünk vagy akivel kapcsolatba lépünk hány éves, vagy mióta vagyunk vele együtt. Lényegtelen. A lélek a lélekhez kapcsolódik. S ha egyforma, ha kellő emelkedettségi szinten vannak, akkor akadálytalanul tudnak bárhol és bármikor téren és időn túl kapcsolódni. És a kapcsolódásuk biztos, hogy csodálatos lesz. És ha az élet arra ítéli is őket, hogy néha hosszú időre elváljanak, amikor újratalálkoznak ugyanolyan tökéletes lesz minden, mint annak előtte. 

Adilaksmi azt érezte, mintha kitágult volna a tudata, és mintha annyi mindent értett és tanult volna meg, amit nem lehet időben, hónapokban években mérni. És megértette azt is, hogy ez a hét év, amit gyakorlással, kántálással, légzéssel, különféle jógagyakorlatokkal, az elme pallérozásával töltött, az mind – mind azért kellett, hogy itt és most ezt a pillanatot ilyen csodálatosan tudja megélni. Ahhoz kellett, hogy kész legyen a teste a lelke és a szelleme erre. Hogy bírja a fizikai teste ezt a csodálatos hosszú – hosszú élményt. Hogy fel tudja dolgozni a lelke és hogy megértse a tudata. Nyoma sem volt már annak a tegnapi habzsolós, vad, erősen függő és gyönyört követelni akaró nőnek. Adilaksmi Nő lett. Mosolygott is, merthogy azt gondolta, hogy majd a mahituna szertartástól lesz Nő. Ó micsoda balga gondolat. Nem. Ő most lett Nő, ahogyan ezeket megértette. És megértette azt is, hogy a lágyságban erő van, és az erőben lágyság. A Mestere szólt hozzá:

– Elmeséled, mi történt? Vannak rá szavaid? 

Adilaksmi először kérdezett:

– Mennyi idő volt ez a gyakorlat?

– Az elejétől a végéig két óra. 

Adilaksmi elcsodálkozott. Két órát volt ebben a lélegzős gyakorlatban és teljesen elveszítette az időérzékét. Majd egy mélyet lélegzett és elmesélte a Mesterének mindazokat az érzeteket, mindazokat az érzéseket és érzelmeket, amin keresztül ment. A Mester hallgatta figyelmesen. Többször bólogatott, néhányszor mélyet lélegzett. 

– Csodálatos Adilaksmi! Fantasztikus! És a felismeréseid, amiket elmondtál… Boldogság, hogy ilyen mélyen és ilyen gyorsan fejlődsz! Igazán örülök neki és köszönöm Neked! Szeretném, ha ma már többet nem tanulnánk. Nemsokára úgyis itt az ebédidő. Ebéd után menj, pihenj nyugodtan. Ismerkedj a többiekkel! És aztán én tanítani megyek. Ha szeretnél, gyere velem nyugodtan! Azt persze egy másfajta tanítás. A szavakról szól, a rajzokról szól, a táblára való írásról szól. Játékról, nevetésről… Hiszen pici fiúkat fogok tanítani a Tantra művészetére. De szeretettel látlak! Sétáljunk egyet itt a kertben! Aztán ebédeljünk meg ketten! És utána menj a lányokhoz! 

Adilaksmi föltekerte a jógaszőnyegeket, visszatette a helyükre. Aztán picit zavartan, egyik oldalról a másikra lépkedett. Nem tudta, hogy most mit tegyen… Belekaroljon? Megfogja? Megteheti ezt? Vagy csak menjen mellette? Tanácstalan volt. Aztán mosolygott… Ó ez mind az elme! Hallgassak az ösztöneimre! Egyszerűen belekarolt a Mesterébe, aki nyújtotta a karját, szintén mosolygott és sétáltak Körbevezette a fűszerkerten, megmutatta azokat a gyönyörű egészséges, tápláló fűszereket, amiket a táplálkozáshoz vagy olajkészítéshez használnak. A fűszerkert hatalmas volt és gyönyörű. Pompázatosak voltak a növények. Látszott, hogy szeretettel viselik a gondját. A Mester elmondta, elmesélte, hogy a vizet, amivel öntözik a fűszereket gyakorta feltölti. Hogy a kannákba kristályokat helyez, hogy ezek töltsék föl a vizet a kristály energiájával, és így locsolják meg azokat a szépséges növényeket. De az is előfordul, hogy a kannákat elrejti a szobájában, és egy – egy szerelmeskedés vagy mahituna szertartás energiáját viszi bele a vízbe, amivel aztán megöntözik a növényeket. Adilaksmi megint elképedt. Ó ez a Férfi! Nemcsak beszél arról, amit tanít, hanem valóban teszi is a dolgát. Mondhatnánk azt, hogy használja. De ez túl erős szó erre. Nem használja. Él vele. Megéli. Megteszi. Így már egészen máshogy nézett a növényekre. Az előbb azon gondokodott, hogy letép majd egy mentát és elrágcsálja. De most tisztelet ébredt benne. Az a menta, akivel ilyen szerelemmel bánnak vajon letéphető-e? És ebben a pillanatban a Mestere megszólalt:

– Kérsz egy ág mentát?

Adilaksmi mosolygott.

– Ó Mester! Te gondolatolvasó vagy? 

– Hát… Ezt így nem mondanám! De érzékeltem a tanakodásod. De várj! Adok mellé egy kis citromfüvet is! Próbáld meg a kettőt együtt! Nagyon finom lesz! Egészen elképesztő az íze!

Kóstolgatták a fűszernövényeket. Adilaksminak például a citromos kakukkfű ízlett a legjobban. Illetve az a fantasztikus növény, amit bazsalikomnak hívtak, de nem zöld volt, hanem lila. Nagyon finom, intenzív íze volt. Arra is figyelmes lett, hogy a fűszerkertben különbözőképpen vannak ültetve a növények. Vannak, amik árnyas helyen vannak elrejtve, vannak amik a tűző napon vannak.

– Hát igen, Adilaksmi. A világ minden tájáról érkeznek ide cserjék, csemeték, palánták, magok. És nagyon fontosnak tartom, hogy olyan környezetben nevelkedjenek a növények, ami a számukra a legmegfelelőbb. Ha már elhozzuk őket az otthonukból, akkor legalább próbáljunk nekik hasonló környezetet biztosítani, mint ahol ők szoktak nőni. Ezért van az, hogy némelyeknek, például az Európából érkező növényeknek, nagyon meleg van. Nekik fontos, hogy legyen hűs, vagy félárnyékos. Illetve őket egészen máshogyan kell öntözni. De Kumár a kertész, aki ezzel foglalkozik nagyon ügyes! Majd meglátod, ha egyszer lesz arra időnk, majd legközelebb, hogy a virágok közt is elsétáljunk, hogy micsoda virágoskertet csinált! Elképesztően gyönyörű! Mindig – mindig, folyamatosan különböző virágokat tudunk bevinni. Persze az én két kedvencem a lótusz és az orchidea. Mindkettőt tökélyre fejlesztette. Itt a nagykertben a több tóban több különböző lótusz faj van, amit nevelünk. Gyönyörűek. És tudod, el is fogyasztjuk őket. A lótuszmagokat, a magtartókat, magát a virágot. Meg is szárítjuk őket, porrá őröljük. Tehát nagyon fontos, hogy jól és szépen legyenek tartva, amíg pompáznak és élnek. 

Megható volt ez a gondoskodás. Adilaksmit meghatotta az, hogy mennyi mindenre figyel oda ez a Férfi. Olyan dolgokra is, ami látszólag nem a dolga, hiszen a kertész bármit tehetne itt a kertben. Ő úgyis olyan elfoglalt. Annyi mindent kell tenni, annyi mindenre kell odafigyelnie, nem kellene, hogy ezekkel foglalkozzon. Hogy kristályokat helyezzen el a kannákba, hogy a szerelmeskedés energiáját tegye bele… Hogy jól érezzék magukat a növények… A kertész ezt biztosan tudja. De ez a fajta gondoskodás egészen elképesztő volt. Megdobogtatta a szívét. A kertnek egy szépséges pontjára értek, mondhatni egy sarokpontra. Ahol megálltak és megfordultak. A Mester kitárta a karjait:

– Nézd! Ez egy gyönyörű sarka a kertnek! Innen egy csomó mindent belátsz! Olyan gyönyörű! Nézd, ott vannak a kis pavilonok! A szentélyek, ahol gyakorolni, szerelmeskedni, beszélgetni lehet. Arra van a virágoskert! Ott vannak a gyümölcsök! Itt a fűszerkert vége. Annyira csodálatos! És én most ebben a pillanatban olyan boldog vagyok! 

Adilaksmi mosolygott és kisütött a Nap a medencéjében. Érezte, hogy egy furcsa húzó – toló érzés odafordítja őt a Mesterével szembe. Húzza őt. Hogy összecsókolózik a két csakra. És már érezte azt is, hogy átforrósodik a szíve. Szemben állt a Férfival, belenézett a szemébe, aki lehajolt és összeérintette vele a homlokát. Adilaksmi rálépett Mestere lábára. Meztelen voltak a talpai, így nyugodtan rá tudott állni. A Mester egy pillanatra meglepődött, aztán elmosolyodott. Átölelte Adilaksmi derekát, és érintette a homlokát. Lélegeztek és áramlott az energia. Finoman… puhán… áradón… Olyan volt ez a pillanat, mint egy áldás. Áldás a létezésért. Áldás azért, hogy ők ketten találkoztak. 

A Mester energiája egyre forróbb, egyre erősebb lett. Elemelte a fejét, ránézett Adilaksmira, majd a tenyerével felemelte az állát. 

Tetszett a poszt? Oszd meg az ismerőseiddel!

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Az oldalon található tartalmat szerzői jog védi !
A különböző közösségi oldalakon való megosztásuk
a szerző nevének feltűntetésével engedélyezett és ingyenes.
Minden egyéb felületen (weboldal, magazin, újság, rádió, tv, blog etc.)
való megjelenésért a szerző írásai, és az írásokból idézet rövidebb,
hosszabb gondolat csakis és kizárólag honorárium ellenében publikálható.
A szerzői jog figyelmen kívül hagyása jogi következményeket von maga után.
A szerző elérhetőségei: +36 30 658-86-68, info@padmashrishakti.hu

KAPCSOLÓDJ VELEM

Elmúltál már 18 éves?

Nem Igen

error: A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll!

Pin It on Pinterest

Share This