Kapcsolódj Velem !

Levelek egy Gyönyör Dákinitől

PadmaShri Shakti

PadmaShri Shakti

Írásaim ,Audió anyagaim nem tudományos munkák, hanem ,tiszta ,tapasztalati élmények ! Személyes küldetésem ,hogy boldogabbá ,jobbá legyen a Világ ,hogy gyönyörös legyen a Te életed is ! Misszióm ,hogy Tisztán és Őszintén éljük a Tudatos Intimitást és a Velem való személyes találkozás után másként tekints Magadra és a téged körülvevő Világra !
Az a célom ,hogy visszaadjam a Gyönyörödet ,hogy társad legyek és az inspiráló segítőd !
Szerelmese vagyok annak amit csinálok ... Hálás vagyok érte , hogy az Álmom az Életem ...És Misszióm,hogy a Te életed is Gyönyörteljes és Boldog legyen ... Tarts Velem ! ...én megteszek érted mindent ...ezért jött létre ez az oldal is ...és születnek meg a Élmény Programok ,Cikkek ,Írások....Áldott vagyok , hogy a szerető áramlást amiben ringatózom a 'munkámnak, nevezhetem...Kívánom neked aki e sorokat olvasod , hogy legyél áldott ,boldog , fényben fürdő teljesség ....

PapNő Mesék ...

A Szerelem Templomának selymes terébe hívlak. Abba a szentélybe, ami oly puhán itat át bujasággal, a bujaság édes cseppjeivel, hogy megrészegülök tőle ... Én a Templom mesélője vagyok. Aki látta, érezte és átélte a szentséges egyesülés áldott rezgéseit és az, aki találkozott a Gyönyörgyógyító Papnők valamennyi nemzetségével. Én Padma most mesélek Neked! Hunyd be a szemed, és gyere velem! Érkezz meg ide, ebbe a szépséges végeláthatatlan kertbe! Lásd és érezd a virágok színeit! és Engedd, hogy az illatuk megcirógassa az orrodat, hogy az üzenete eljusson egészen mélyen benned… oda, ahol kinyílik a kapu a Szerelem Szentélyére...

Padma

Manita izgatottan nyüzsgött Adilaksmi körül. Valódi aggodalom látszott a szemében. Érezte, hogy komoly baj van. Valami komoly dolog történt. Hűs kezével simította a homlokát.

– Édes Istenem. Ez a lány ez még csak most jött ide, és máris mennyi felfordulást okozott! És most meg ez… Mi történhetett vele?

A többi lány körülvette és ők is aggódva kérdezték, hogy mi lehet ez?

– Szóljunk a Mesternek?

– Nem, nem. Ne szóljatok! Azt kérte, hogy hagyjuk őt, hogy maga tudjon lenni. Nehéz megpróbáltatásokon esett át. Had pihenjen. Szóljatok a MedicinMannek! Szóljatok neki!

A lányok szaladtak. Át a templomon, végig. Végig a kerten, abba a pici gyógyító szentélybe, ahol a MedicinMan élt. Aki a templomi gyógyító munkát látta el, és aki rendszeresen, hetente találkozott a lányokkal. Megnézte a szemüket, a kezüket, a színüket, beszélgetett velük, a nyelvüket, a szájukat. Aztán mindig megfelelő orvosságokat, gyógynövényeket adott. Ő nem így hívta, hogy orvosságok. Ő úgy hívta, hogy eszenciák, amik karban tartanak. Még véletlenül sincs senkinek szüksége gyógyításra, mert egészek vagyunk. Csak néha, ha kibillentség van, akkor azt helyre kell rakni. Sokat beszélgetett a lányokkal. Mindenkivel töltött egy – egy órát minden héten. Nagyon komolyan vette a feladatát és nem is nagyon voltak betegek. Mindenki rendben volt. Nagyon bíztak benne, a Mester nagyon szerette. Ő is minden héten konzultált vele a lányokról is, és persze magáról is és a személyzetről. Nagyon nagyra becsülték. Régi Ayurvéda dinasztiából származott. Ahogy mondani szokta a Mester: A tudományát már az anyatejjel szívta magába. 

Miközben a lányok elszaladtak, hogy szóljanak a MedicinMannek, Manita aggódva nézte Adilaksmi zavaros tekintetét.

– Mit érzel mondd? 

– Nagyon melegem van. Szétvet a hő… az egész testemet…

– Igen, lázas vagy. Komoly, magas lázad van. Történt veled valami? Ettél valamit? Vagy ittál? Vagy volt valami a búcsúztatódon tegnap?

– Nem. Nem volt semmi.

– Remélem majd a MedicinMan… Ő majd tud valami komolyat mondani, hogy mit csináljunk Veled. Addig rakok a bokáidra, a kezeidre, meg a homlokodra hideg borogatást. Jól fog esni. És gyere, itt van egy kis hűs víz, kortyolj belőle.

Manita meghatóan bánt a lánnyal. Nagyon elesettnek látta. Féltette őt… Azt nem tudta, hogy miért érez iránta ilyen mélyen, de amikor először megpillantotta ma reggel, már akkor is tudta, különleges ember ő. A szemében a ragyogás, a szelídség és az értelem magas foka ragyogott. Úgy érezte, mintha felelős lenne érte. Mintha nagyon kellene vigyáznia rá. És igen, megérezte, hogy a Mester is valószínűleg ezt érzi, hiszen így még nem állt ki senkiért. Komoly vitája volt a Tanácsban reggel. Nagyon hosszú időt töltött ott. Nagyon erősen ki kellett állnia Adilaksmiért. Veszélyeztette a Mesterek Mestere fokozatát is. Merthogy a Tanácsban többen azt mondták: A Tantra ellen megy, ez nem a szokásrendnek való. Ebből Manita érezte, hogy Adilaksmi különleges a Mester számára. Azt még nem tudta, hogy miért. Csak annyit tudott, hogy Drága Kincsként őrzi, és hogy ez kedvére való. Bár az érzelmeit nem mutatta ki, mégis nagy szeretettel viseltetett iránta. 

Adilaksmi szaporán vette a levegőt, a gondolatai cikáztak. Próbálta lenyugtatni magát és próbált ettől az égető tűztől megszabadulni. Miközben ezt tette, megérkezett a hűs borogatás a lábaira, a kezeire és a homlokára. Ez némi enyhülést hozott neki. De közben folyamatosan a gondolataival játszott. Előidéződtek az előtte való éjszaka összes eseményei. A szempár, a tekintet a gyönyörök, a félelme, a mondat, hogy „Itt ma nem lesz mahituna szertartás”, és annak a következményei. Ahogy ma találkozott a Nővéreivel és újra a Mesterrel… Nagyon – nagyon sok minden történt, nagyon rövid idő alatt. És az, amit érzett, amikor meglátta ezt a Férfi, az meg semmihez sem hasonlítható… Nagyon mélyen érintette őt. És a tegnap éjszaka energiái és gyönyörei is. Soha életében nem érzett még ilyet. Ősi, mélyről jövő, szeretettel teli Egység. Ezt érezte. Nehéz volt és sok. Annak a bizonytalansága, hogy nem tudja, mi fog történni. És hogy bármi, amit tesz, az lehet, hogy nem jó… Ez teljesen apró pici darabokra szedte az agyát. Megzavarodott egy picit. Egyenlőtlenség keletkezett a testében. Küzdött magával. Harcolt. És ez a harc, ez lázat hozott. Érezte, hogy a légzés, bár nyugtatja, de mégis egyre melegebb volt… egyre melegebb… egyre… melegebb…

Mire Manita visszafordult, Adilaksmi a láztól elájult. Istenem mit tegyek – gondolta magában? Jöhetne már a segítő, a MedicinMan és hol vannak a lányok? De senki nem jött… Ő a kendőket újra vízbe mártotta. Félt, hogy nehogy lázgörcse legyen Adilaksminak. Ezért egyre nagyobb területeket csomagolt hűvös kendőkbe. Majd mellé ült és törölgette az arcát. A segítség pedig csak nem jött. Aztán egyszer csak nagy zajt hallott. Megérkeztek a lányok.

– MedicinMan nincs a helyén. Szabadnapja van és kiment a városba.

– Akkor lányok ezt nekünk kell megoldani! Hagytatok Neki üzenetet?

– Igen. Sőt, a segédjét utána is szalasztottuk, hogy keresse meg, hogy minél előbb ideérjen. 

– Rendben van.

– Ne szóljunk a Mesternek?

– Shaktikák! Az imént mondtam, hogy maga akar maradni. Nem tudjuk, hogy mi történt! Lehet, hogy rosszat evett, hogy elfáradt, hogy nem pihent eleget, hogy összeszedett valamilyen betegséget. Ne zavarjuk a Mestert! Gyertek inkább cserélgessük rajta a borogatást! 

A lányok szolgálatkészen segítettek. Lipi rögtön a talp csillapítópontjait kezdte el masszírozni. Shunita pedig a kezén a lázcsillapító pontot. Nidenta és Akshita pedig folyamatosan cserélték a hűsítő pakolást. Adilaksmi eközben messze világokban járt a tudatában. Azt érezte, hogy egyre nagyobb a belső hő. Hogy meg fog gyulladni, hogy el fog égni… És miközben ő ezen ábrándozott ájultan feküdt… Várta a segítséget. 

A Mester eközben a kert távoli pontján pihent. Elfeküdt a fűben, nézte az eget. Végig gondolta az elmúlt másfél napot. Végig gondolta mindazt, ami történt. Ahogy készülődött, ahogy várta a mahituna szertartást, ahogy megtette mindazt a szertartási rendet, amit ilyenkor meg kell tennie. A szigorú szabályok által minden egyes pontot, mindent a legtökéletesebben megalkotott. Szerette, mélységesen szerette ezt. Csodálatos volt megtapasztalnia mindazt, amit ilyenkor lát. Amikor érkezik egy új tanuló, amikor először néz a szemébe, amikor először látja meg Lénye lényegét. Ahogy összebarátkoznak, ahogy megismerkednek. 

De ez most valahogy más volt… Mély volt… Elmélkedett a döntésén, hogy jól döntött e hogy a mahituna elmaradt. De mindahányszor végig gondolta az érzéseit, az érzeteit és a látását megerősödött abban, hogy igen fokozatosan kell bevezetnie Adilaksmit. Olyan, mint egy éhes oroszlánkölyök. Olyan, mintha még nem tapasztalta volna meg a lényeget. Habzsolni szeretné a tudást. Azt a tudást is, amit nem tud uralni. Ezt nem lehet megengedni… Vigyázni kell rá… Ugyanakkor felvillant benne az összes tehetsége… az alázata… a szeretete… Az, ahogy az elhangzott mondat után – hogy ez a mahituna szertarás ma nem lesz megtartva – milyen alázatosan és szeretettel masszírozta Mesterét. Elfogadta a döntést, de ugyanakkor szeretettel benne maradta a pillanatban. Adni akart és aztán elfogadni. Persze, elveszítette a fonalát, az önuralmát, de mindvégig a tiszta szeretettel teliség volt benne. És a Mester amikor végiggondolta, be kellett magának vallani, hogy igazán csodálta ezt a nemességet. Na, igen. És azt is, amilyen kendőzetlenül és buján csatlakozott vele Adilaksmi. Ezért is nem állította le a folyamatot. Engedni akarta, hogy megélje azt, amit megszeretne és amit meg lehet. Meg akarta tapasztalni, hogy milyen erő van benne. És ez elbűvölte. 

Az a fajta szabadság, feszültségmentesség, és természetesség, amivel Adilaksmi viszonyult hozzá, a számára is ismeretlen volt. A legtöbb gyakorló, vagy tanítvány nagyon zavarban van. Talán túl alázatos. Elfelejtik az emberi mivoltát, sokat kell ezen lazítani. De Adilaksmi természetes volt. Bár elfogadta, hogy a Mesterével áll szemben és tisztelettel viseltetett iránta, mégis úgy kezelte, mintegy egyenrangú lényt. Isten az Istent… És ez egy nagyon erős, és nagyon fontos tanítás a Tantrákban. Egymás Istenségének tisztelete az egyik legfontosabb és legelső tanítás. És ebben Adilaksmi nagyon erős volt. 

A Mester végiggondolta a reggeli Tanácsot. Azt, ahogy végignézte éjszaka amint Adilaksmi édesen alszik. Ahogy az ujjával simította a homlokából a haját. Ahogy az ajkain végig csúszott az ujja. Ahogy betakarta, hogy meg ne fázzon. Ahogy nézte ezt az ártatlan csodálatos nőt. Nem hagyta aludni az éjjel… folyamatosan és meg nem szűnőn gondolataiban járt. Aztán amikor a Nap kelt, a Mester elhagyta a szentélyt és a Nagytemplomban megküzdött az erős Nagy Tanáccsal. Sok érvet hoztak fel ellene és Adilaksmi ellen. Sok törvényt, sok szabályt soroltak föl. 265 szabályt, amelyből egy csomót megszeg az, ha Adilaksmi most itt marad a Templomban és tovább tanul a mahituna nélkül, s majd azt egy későbbi időpontban tartják meg. 

A Mester elmondta, hogy a legnagyobb tisztelettel adózik a Tan iránt. Különben nem lehetne a Mesterek Mestere… de némelykor az idők változását is figyelembe kell venni… A tehetséget és a képességeket. És azt is, hogy némely képességek előbbre valók, mint más képességek, és lehet, hogy csak egy pici hiányzik, és emiatt nem kell visszavetni a lényt a tanulásban. Sokan támadták ezért. Többször állt ki már magáért és a tanítványaiért. Mégis… Ez most nagy küzdelem volt. 

Miközben ezen gondolkodott, miközben feldolgozta a történéseket egy érdekes érzést érzett a medencéjében. Egy erőt, egy tüzet, ami forgott és húzta őt. Föl is ült a fűben. Körülnézett és azt érezte, hogy belül a szíve remeg. A szívcsakrája rezonál. Aztán lélegzett egy mélyet, és nem jó érzései támadtak. Valami rossz történhetett… valami nincs rendben… és ezzel a gondolattal együtt már állt is fel a fűből és a szentély felé, a Fürdőszentély felé vette az irányt. Nagy léptekkel haladt, egészen gyorsan lélegzett, izgatott lett. A megérzései mindig vezették, és mindig bebizonyosodott, hogy jók. És amikor odaért a Fürdőszentélyhez, ismét bizonyságot nyert, hogy hallgatnia kell a Belső Vezetőjére. Adilaksmi feküdt ott ájultan, tüzesen. A lányok körülvették, próbálták csillapítani a lázát, de nem sikerült. Ő egy pillanat alatt átlátta a helyzetet és már dobálta is le magáról a ruháit, csak egy kis ágyékkötő maradt rajta. 

– Azonnal vetkőztessétek le Adilaksmit! 

A lányok egy pillanat alatta kibontották a ruhájából. A Mester az ölébe vette és egy langyos medencébe vitte. Tartotta az ölében, és finoman lassan ereszkedett be a langyos medencébe. A medence annyira volt langyos, hogy éppen testhőmérsékletű, és Adilaksmi magas lázát csillapíthatta. Fogta az ölében és ringatta. Lefürdette az arcát. Közel fogta magához. Érezte, ahogy a mellei a meztelen mellkasához érnek. Érezte, ahogy ő tartja, úgy nem tarthatja senki más… Hogy védtelen… hogy meggyengült… Ahogy nézte a piciny cseppeket, amik a láztól keletkeztek végtelenül elgyengült. Egy Drága Kincset tart a kezében és ennek a Kincsnek ő az őrzője. Ringatta a vízben. Egészen mélyre alámerült vele. Majd lassan kijöttek a medencéből, és átsétált vele egy hűvösebb medencébe. Finoman, lassan sétált be vele. Tartotta az ölében a medence belsejében lévő kis padra ült és a tenyerével finoman csurgatta az arcára a vizet. Adilaksmi lassan magához tért. Kinyitotta a szemét… mosolygó Mesterét látta…

– Beteg lettem. – suttogta.

– Semmi baj! Csak felszökött a lázad. Túl sok minden történt… Nehéz dolgok, nagy energiák… De most már nincsen baj. Itt vagyok! Segítek Neked! Meggyógyítlak Téged! 

– Köszönöm! – mondta Adilaksmi. 

Karjait átkulcsolta Mestere nyakán, fejét a vállaira hajtotta. Teljesen belebújt. Érezte, ahogy finoman elindul a láza lefelé, a Mestere pedig ringatta a vízben és énekelni kezdte a kedvenc mantráját. Azt a mantrát, amit Adilaksmi tegnap énekelt neki, amikor ő masszírozta éppen. Énekelte a mantráját, nézte, ahogy elpihen rajta. Ringatta a medencében, és ekkor egy különös és szívet melengető dolog történt. A lányok, Shunita, Nidenta, Akshita és Lipi levetkőztek és melléjük kucorodtak a medencében. Ők is énekelték Adilaksmi kedvenc mantráját. Körbefogták a Mestert és a lányt. Körül ölelték őket, és közösen, együtt énekeltek. 

Manita meghatódott ettől. Szépséges látvány volt, ahogy Nővérként gyógyítják új társukat. És az is, amit a Mester csinált. Már amikor messziről jött látszott, hogy tudja, hogy baj van. és ahogy tépte magáról a ruháit s megragadta Adilaksmit már az is nagyon megható volt. Manita a szívében őrizte ezt a képet. De most, ahogy így együtt álltak a medencében ringatva Adilaksmit, végtelen melegség töltötte el a szívét. Boldog volt. Örült, hogy itt van, hogy itt lehet a Mester mellett. Aki ilyen szép teret tud tartani a Nőknek. Aki ilyen szépen tudja vezetni, tanítani és szeretni őket. Összeszedte a kendőket, majd intett a lányoknak. Mert úgy érezte, hogy ez túl intim pillanat. Hagyják együtt a Mestert és Adilaksmit. Még néhányszor elénekelték a mantra sorait, majd egyenként szépen kijöttek a medencéből. 

Vacsorát jelzett a csengő. De a Mester magához ölelve ringatta továbbra is Adilaksmit a vízben. Bár a láza egyre lejjebb ment, még nem volt rendben. Így ringatóztak, hosszan, mantát énekelve, csendben. Egészen addig, míg futva megérkezett Bhramin a MedicinMan.

Tetszett a poszt? Oszd meg az ismerőseiddel!

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Az oldalon található tartalmat szerzői jog védi !
A különböző közösségi oldalakon való megosztásuk
a szerző nevének feltűntetésével engedélyezett és ingyenes.
Minden egyéb felületen (weboldal, magazin, újság, rádió, tv, blog etc.)
való megjelenésért a szerző írásai, és az írásokból idézet rövidebb,
hosszabb gondolat csakis és kizárólag honorárium ellenében publikálható.
A szerzői jog figyelmen kívül hagyása jogi következményeket von maga után.
A szerző elérhetőségei: +36 30 658-86-68, info@padmashrishakti.hu

KAPCSOLÓDJ VELEM

Elmúltál már 18 éves?

Nem Igen

error: A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll!

Pin It on Pinterest

Share This