Kapcsolódj Velem !

Levelek egy Gyönyör Dákinitől

PadmaShri Shakti

PadmaShri Shakti

Írásaim ,Audió anyagaim nem tudományos munkák, hanem ,tiszta ,tapasztalati élmények ! Személyes küldetésem ,hogy boldogabbá ,jobbá legyen a Világ ,hogy gyönyörös legyen a Te életed is ! Misszióm ,hogy Tisztán és Őszintén éljük a Tudatos Intimitást és a Velem való személyes találkozás után másként tekints Magadra és a téged körülvevő Világra !
Az a célom ,hogy visszaadjam a Gyönyörödet ,hogy társad legyek és az inspiráló segítőd !
Szerelmese vagyok annak amit csinálok ... Hálás vagyok érte , hogy az Álmom az Életem ...És Misszióm,hogy a Te életed is Gyönyörteljes és Boldog legyen ... Tarts Velem ! ...én megteszek érted mindent ...ezért jött létre ez az oldal is ...és születnek meg a Élmény Programok ,Cikkek ,Írások....Áldott vagyok , hogy a szerető áramlást amiben ringatózom a 'munkámnak, nevezhetem...Kívánom neked aki e sorokat olvasod , hogy legyél áldott ,boldog , fényben fürdő teljesség ....

PapNő Mesék ...

A Szerelem Templomának selymes terébe hívlak. Abba a szentélybe, ami oly puhán itat át bujasággal, a bujaság édes cseppjeivel, hogy megrészegülök tőle ... Én a Templom mesélője vagyok. Aki látta, érezte és átélte a szentséges egyesülés áldott rezgéseit és az, aki találkozott a Gyönyörgyógyító Papnők valamennyi nemzetségével. Én Padma most mesélek Neked! Hunyd be a szemed, és gyere velem! Érkezz meg ide, ebbe a szépséges végeláthatatlan kertbe! Lásd és érezd a virágok színeit! és Engedd, hogy az illatuk megcirógassa az orrodat, hogy az üzenete eljusson egészen mélyen benned… oda, ahol kinyílik a kapu a Szerelem Szentélyére...

Padma

Elhelyezkedtek a színes párnákon. Valahogy úgy került a hely, hogy Adilaksmié a Mester mellé került. Shunita és Adilaksmi ült mellette. A másik három lány pedig velük szemben. Megérkeztek az édességek, a finom golyócskák és megérkezett a rózsavizes limonádé. Adilaksmi ült, de közben vacogott, remegett. Ahogy közel érezte magához ezt a férfit, egyszerűen képtelen volt uralkodni magán. És ráadásul, ahogy mellé ült, a finom szantálos, férfias illat folyamatosan csiklandozta az orrát, eszébe jutatva ezzel az előző éjszaka szépséges történeteit… És ahogy így ültek egymás mellett… Ahogy a Mester töltötte a limonádét… a szép ívű keze, a körmei, a mozdulatai, amik olyanok voltak mint egy szépen megkomponált tánc… Teljesen elvarázsolták Adilaksmit. Érezte, hogy szaporán lélegzik, hogy nagyon izgul. Fél tőle, hogy valami olyan hírt hall, aminek nem fog örülni. Félt tőle, hogy valami olyanban lesz része, ami hátráltatja a tanulását, amitől majd esetleg nem lesz olyan jó a pozíciója. Kedélyesen beszélgettek, teáztak. Majd a Mester megszólalt:

– A Nagy Tanács előtt voltam, mert tegnap nem volt Mahituna szertartás. 

A poharak megálltak a levegőben, a lányok pupillája kitágult. Riadtan néztek egymásra, majd Adilaksmira. 

– Úgy döntöttem, hogy Adilaksmit még képeznem kell, mielőtt beavatom őt. Ezt a Nagy Tanács elé tártam. Akik először vissza akarták hívni a Templomba, hogy ott teljesítsen még szolgálatot egy évig, majd újra megpróbálja a Mahitunát.

De én ezt nem tartottam jó ötletnek. Tehetségesnek, okosnak, képzettnek tartom őt. Van valami, ami nem engedi őt hozzáférni a tiszta energiájához. Ezt a valamit, ezt meg fogjuk találni, meg fogjuk gyógyítani és aztán Adilaksmi egy csodálatos Mesternővé fog avatódni. Így döntöttem, és végül ezt a Tanács is elfogadta. Fogadjátok szeretettel a Nővéreteket! Támogassátok és segítsétek őt!

Az ő napja lesz a hétfő. Hétfőn fogok vele tanulni, és fog kapni különórákat is, egy héten kétszer. Azt még nem döntöttem el, hogy ezt milyen ritmusban és milyen gyakran fogjuk megtenni. Ehhez először kell, hogy megéljük az első napunkat, az első hétfőnket, és aztán majd többet tudok mondani. A többi beosztás nem változik, minden marad a régiben. A vasárnap az enyém, a hétfő Adilaksmié, a kedd Shunitáé, a szerda Nidentáé, a csütörtök Akahitáé, a péntek pedig Lipié. Szombaton pedig, addig, amíg nem érkezik új tanítvány, együtt tanulunk, együtt töltjük a szombati időket.

Drága IstenNők, Shaktikáim! Most menjetek! Ismerkedjetek meg! Legyetek együtt! Ez a nap az enyém, mert ma vasárnap van. Szeretném, ha nem zavarnátok! Sok olyan dologban kell döntést hoznom, és sok mindent kell feldolgoznom, amihez magányra és nyugalomra van szükségem.

Készítsétek föl Adilaksmit a hétfői találkozónkra! Meséljétek el Neki, hogy hogy szoktak zajlani a képzések, hogy ne érje őt váratlanul, ami történni fog. Fogadjátok őt szeretettel és segítsétek, hogy könnyen be tudjon illeszkedni, és hogy velem is könnyen tudjon együtt tanulni. Szeretném, ha most mennétek és Ti is pihennétek, és időt töltenétek együtt! Kinyittattam Nektek a fürdőtermet, és küldtem számotokra masszőröket! Menjetek és élvezzétek a szabadidőt, segítve egymást! Nem köszönök most el Shaktikáim! Szeretnék egyedül lenni! 

Majd fölállt, kezeit a mellkasa előtt egymás mellé helyezte, és méltóságteljes tisztelettel meghajolt. A lányok felálltak, megköszönvén a teát és az édességet. Namaste-t kívántak. És Manita segítségével elindultak a fürdőhelység felé.

Adilaksmi le volt sújtva. Azt érzete, hogy mindjárt sírva fakad. Rá se nézett, mindvégig amíg beszélt egyszer sem. Annyira kimért volt, annyira más, mint az éjszaka. De azért volt egy belső mosoly is Adilaksmiban. Mert megküzdött érte, nem engedte vissza a templomba. Azt mondta, hogy tehetséges. És, hogy csak van valami, amit meg kell oldani, és ő majd megoldja vele. Ez tetszett neki, ettől boldog volt. De… vágyott az érintésére, a csókjára. Szeretett volna belebújni az ölébe, a nyakába. Szerette volna megbeszélni Vele, hogy mi is volt tegnap, és azt ő, hogy is gondolja, hogyan értékeli.

Semmi lehetősége nem volt erre. Semmi, de semmi.

És az, hogy rá se nézett, hogy hozzá sem ért. Bár a szavai kedvesek voltak. De mégis olyan volt, mintha egyáltalán nem érintette volna meg a tegnap éjszaka. Olyan volt, mintha csak Adilaksmi varázsolódott volna el. Olyan volt, minthogyha ő ezt már feldolgozta volna, mintha túl lenne rajta. Igen. –gondolta Adilaksmi. Egy Mesterről van szó. A Mesterek Mesteréről. Aki uralja a testét, az érzelmeit és a szellemét. Hát mit is gondoltam én? Ó, én kis naiv Adilaksmi…ó én… Hogy is gondoltam ezt? Hálás lehetek, hogy nem küldött vissza… örülhetek, hogy megküzdött a Nagy Tanács előtt értem, hogy Vele maradjak és hogy taníthasson. És mindjárt az első nap az enyém, a hétfő… ami holnap lesz, és hogy együtt töltjük a holnapi napot…

Nagyot sóhajtott, mert közben odaérkeztek a fürdőhelységhez. Egy hatalmas, gyönyörű, szépen kidolgozott templomnak tűnő szentélyrészhez, ahol középen egy hatalmas, nagy medence, körben négy kisebb medence volt. A medencék között pedig masszázspadok voltak kinyitva. Amik végén masszőrhölgyek álltak arra várva, hogy a Shaktikák, az IstenNők, a Tantra Mesternők testét kényeztessék. Hogy finoman, elpihentessék, relaxáltassák. 

Megérkeztek. Manita elhelyezte a lányokat. Valamennyien levetkőztek és belehelyezkedtek a nagy medencébe, ami csodálatos illatos vízzel volt felengedve, és a víz alján élő kristályok: rózsakvarc, hegyikristály, ametiszt. Gömbölyűre csiszolva. Mindenki ráállt egy-egy ilyen csiszolt ásványra, és érezte, ahogy a testét átrezgi az ásvány energiája. Majd elmerültek a vízben. Élvezték a nyugtató meleg ölelését. Miközben Adilaksmi azt érezte, hogy a medencéjében kisütött újra a nap. Hogy forróság önti el. Hogy nem bír magával. Hogy elviselhetetlen ahogy a szívcsakrája kinyílik, és annak tüze elveszi a lélegzetét. Alig bírt lélegezni. És ebben a pillanatban azt látta, hogy a fürdőszentély ajtajában ott áll a Mester és pontosan őt nézi. Ettől még kevésbé bírt lélegezni. Kapkodott a levegő után. Úgy érezte, mintha meglesték volna. Pedig ám a Mester még nem látta őt meztelenül. De most sem. Mert már a vízben van. De attól, amit érzett, attól arra gondolt, hogy egyszerűen megérzi a jelenlétét. Úgy érzi meg, mintha a medencéjében kisütött volna a nap és úgy, hogy szétfeszül a szívcsakrája. Úgy hogy pillangók táncolnak a hasában. Mire újra fölnézett a Mester már nem állt az ajtóban. Eltűnt. És Adilaksmi nem is tudta eldönteni, hogy egyáltalán ott állt-e vagy csak ő képzelte. Annyit érzett, hogy szaporán lélegzik, hogy nem kap levegőt, és ha nem megy ki ebből a meleg vízből, akkor mindjárt elájul. Manita végignézte az egész folyamatot. És azt mondta Neki:

– Gyere – gyere! Gyere, te lány! Gyere, nem jó neked ez a meleg víz. Túl tüzes vagy. Gyere!

Segített neki kilépni a medencéből. És rögtön amikor kilépett már zúdult is rá egy nagy dézsa hideg víz, amitől tűszúrásokat érzett a testében. De azt is érezte, hogy jól esik ez a hideg, hogy finoman elnyugtatja. Hogy érzi, ahogy az áramlás megszűnik, és ahogy egyre nyugodtabbá válik. Érzi, hogy a napsütés a medencéjéből tova tűnt, és a levegőt is rendes ütemben tudja venni. Érezte, hogy egyre jobban van. Miközben Manita korholta őt. Dühöngött. Mérges volt.

Aj, te lány, még az hiányzik nekem, hogy itt el is ájulj! Vagy rosszul légy! Hogy számolok el Veled? Vigyázz magadra! Legközelebb, ha ilyet érzel gyere ki a vízből! Vagy jelezz! Nem szabad így bent lenned a meleg, forró vízben. Ez egy gyógyvíz. Úgy hozatja Nektek a Mester ide, hogy tápláljon Benneteket. De ha Te ilyen tüzes vagy, akkor ez Neked méreg, nem táplálék! Na gyere! Gyere, feküdj ide. 

Lefektette az egyik masszázs helyre.

– Na várj! Mindjárt kiválasztok Neked egy hűtőolajat, amivel majd masszíroznak. 

Az olajokhoz lépett. Rutinos mozdulatokkal egy üvegben összekevert néhány olajat. Illatokat cseppentett bele. Majd újra odalépett Adilaksmihoz. Belenézett a szemébe. Megfogta a tenyerét, majd visszament az asztalhoz és újabb cseppeket tett az olajba. Aztán átadta a lánynak és a következőket mondta:

– Nagyon óvatosan és nagyon lassan masszírozd! Semmi sietség! Csak finoman. A lelkét masszírozd inkább ne a testét. A lelkének van szüksége nyugtatásra és attól majd a teste is lenyugszik. 

A lány bólintott és finoman elkezdte csepegtetni az olajat Adilaksmi testére. És a teste úgy itta be, úgy kívánta ezt a masszázst, mint még talán semmit ezen a világon. Érezte, hogy szüksége van a nyugalomra, a megnyugtatásra, a lecsillapodásra. Azt érezte, hogy elveszíti az erejét. Olyan volt, minthogyha kiment volna a lábából az erő. Mintha a pocakjában pillangók röpültek volna. S mintha teljesen elvesztette volna önmagát. 

Belefeledkezett a masszázsba. És talán el is aludt. Jól esett az érintés. Jól esett megpihenni. Talán álmodott is. Egy nagy fehér kaput látott, aminek a túloldalán a Mestere várja. De ő sehogy sem tudja kinyitni a hatalmas kapu zárját. Megijedt ettől… hogy nem tud bejutni a Mesteréhez. Sírni kezdett, kétségbeesett. Hangosan sírt. És ekkor azt érezte, hogy valaki rázza, és hogy hűvös kezek érintik a homlokát. Manita volt.

– Ébredj Te lány, hát hangosan sírsz. Mi a baj? Adilaksmi tiszta láz vagy! Te forró vagy! Megbetegedtél. Mi történt Veled? Adilaksmi!

Tetszett a poszt? Oszd meg az ismerőseiddel!

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Az oldalon található tartalmat szerzői jog védi !
A különböző közösségi oldalakon való megosztásuk
a szerző nevének feltűntetésével engedélyezett és ingyenes.
Minden egyéb felületen (weboldal, magazin, újság, rádió, tv, blog etc.)
való megjelenésért a szerző írásai, és az írásokból idézet rövidebb,
hosszabb gondolat csakis és kizárólag honorárium ellenében publikálható.
A szerzői jog figyelmen kívül hagyása jogi következményeket von maga után.
A szerző elérhetőségei: +36 30 658-86-68, info@padmashrishakti.hu

KAPCSOLÓDJ VELEM

Elmúltál már 18 éves?

Nem Igen

error: A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll!

Pin It on Pinterest

Share This